Házgyári fürdőszoba duguláselhárítása.
Ennél a megbízásnál egy fürdőszobában jártunk 😀 ahol szemmel is látható volt a lefolyórendszer teljes dugulása. Ugyanis állt a kádban és a mosdóban is a víz. Szerencsére volt csempeajtó szerelve a kád alatt és így nem jelentett gondot ,hogy hozzá férjünk a lefolyóhoz. Itt megjegyezném, hogy nem előszőr dolgozunk ebben az ingatlanban. És örültem, hogy annak idején a tulajdonos elfogatta a tanácsom és rakhattunk csempeajtót .😉 Most meglett könnyítve a dolgunk-ebben az esetben de sajnos egészen a strangig ki kellett most bontani a régi lefolyó vezetéket . Az meg nem volt egy egyszerű történet mert ahhoz meg a wc. mögötti előtétlapot kellett levarázsolni amihez meg a nyomógombos wc. öblitőszelepet kellett kivarázsolni a helyéröl . Miután sikerült mindent lebontani elénk tárult a csoda 😊

És itt a bűnös lefolyócső.


Irány a mosás . Itt inkább takarítás és szerelés volt mint gépi spirálozás 😎
Ebben az esetben is a végeredmény volt a fontos. Amint látszik sikerült.😃