Ünnepnapi mosogató duguláselhárítás.
Nemzeti ünnepünk napján érkezett a megkeresés egy társasházi ingatlan tulajdonosától, hogy amint lehet látogassunk el hozzájuk 😊 mivel az egész lakás elázott a mosogatótól. A megbeszéltek szerint egy óra múlva a helyszínen voltunk. A lakás egy társasház földszintjén volt található. A tulajdonos elmondása szerint nem lakják az ingatlant így csak a mai nap vették észre ,hogy elázott a lakás. Szerencsére egy segítőkész lakóközösséggel találkoztunk „ritka ” így haladtunk a probléma feltárásának az irányába. Mind kiderült ugyan lefolyik a többi egy strangon levő emeleti lakónál a mosogató használatakor a víz de nagyobb mennyiség esetén viszont megjelenik a földszinti lakásban. Ami nem jelent mást mint ,hogy társasházi szennyvízcső hálózatban van valahol a probléma . Most már csak megkellett találni. Előszőr a kisgéppel próbáltuk mivel rendszeres ,hogy a kivitelezők tele pakolják idomokkal a csőrendszert. Ezen a káoszon meg a kisgép könnyedén átvágja magát. Ebben az esetben is így történt viszont rövidnek bizonyult a maga 10 méternyi spirálja.

Ebben az esetben nem volt más választás mint a gép csere 😀😀 . Ami meg is hozta a kívánt eredményt mivel vagy 21 méter spirál beküldése után sikerült a dugulást megoldani. Igaz nem kis csapatmunka révén a lakóközösség is próbálta megoldani a problémát. Nem magát a dugulást 😁 hanem megtalálni hol is vannak az esetleges csatlakozási pontok. Mert akna volt de csak a lakóház csatorna hálózata volt bekötve. Viszont nekünk a mosogató strangok rákötését kellett volna megtalálnunk. Mind kiderült egy pékség üzemel az épületben ahol elvileg a pincébe lelehet jutni. A lakók elérték a tulajdonost aki kiküldte az üzem kulcsát így bejutottunk. Hurrá😃 pince meglett de ott egy darab szennyvízcső nem volt fellelhető. Itt gondolkodtak el a lakók , hogy esetleg vissza hívnak minket ,hogy bontsuk a lépcsőház aljzatát mert ez nem állapot. De sikerült lebeszélni a lakókat az esetleges felesleges bontásról. szeretünk bontani de nem feleslegesen. 😄 A feladatot teljesítettük és megszűnt a dugulás És nekünk ennyi elég. További döntés a lakóközösségé. Mennyire is szeretnék ,hogy tudják hozzá férhető csőrendszerük baj esetén.
